A cigányság jelenkori halotti és gyászszokásai

Abstract

A tradicionális magyar paraszti gyászkultúra rítusai, hagyományai (többek között a virrasztás, a siratás) az utóbbi évtizedekben fokozatosan elsorvadtak. Kutatásunk célja annak a vizsgálata volt, hogy a hazai cigányság őrzi-e még a halál körüli és az ezt követő időszakra vonatkozó korábbi tradícióit. 15 roma/cigány identitású interjúalannyal (5 oláh, 9 romungró, 1 beás, átlagéletkor: 40 év, férfi-női arány: 10:5) készítettünk félig strukturált mélyinterjúkat. Ezek elemzése azt mutatja, hogy a néprajzkutatók, antropológusok által korábban leírt gyászszokások jelentős része mindmáig élő hagyomány. Ezek a szokások egyrészt hasonlóságokat mutatnak a magyar paraszti gyász néhány tradíciójával (mint amilyen pl. a virrasztás, a gyászidőszak egyes előírásai és tilalmai), másrészt azonban a cigányság őrzi sajátos, a környezettől eltérő hagyományait is. A temetkezési- és gyászszokásoknak így jelentős identitásalakító és identitásőrző szerepe is van. A cigányságra specifikus szokások egyaránt jelen vannak a temetés során (ilyen pl. a sírmellékletek kiterjedt használata, a cigányzenekar szerepének hangsúlyossága) és a gyász időszakában is (pl. a sír itallal locsolása, a gyászidőszak végén a gyászruha elégetése). Az oláh cigányok körében erősebbek a hagyományok megőrzésével kapcsolatos elvárások, egyes szokások már csak az ő körükben élnek. A korábbi hagyományok mellett újak is megjelennek, ilyen pl. a halott temetés előtti házhoz vitele (amit a halál medikalizálódása tett szükségessé), valamint a csempézett falú sírba vagy a szobaként berendezett mauzóleumba temetkezés újabb keletű szokása.